Pihenéssel kapcsolatos hasznos kifejezések
Ebben a leckében megtanulunk néhány gyakran használt – a pihenéssel és kikapcsolódással kapcsolatos kifejezést.
Ebben a leckében megtanulunk néhány gyakran használt – a pihenéssel és kikapcsolódással kapcsolatos kifejezést.
Megtanuljuk példamondatokon keresztül, hogy mit jelent és hogyan használjuk a ‘smash’ kifejezést az angol szlengben.
Ez alkalommal 5 igét hoztunk nektek, és a magyar fordításuknál elsősorban a leggyakoribb jelentéseket néztünk meg.
A ‘hit the head’ kifejezés jelentése angol és magyar példamondattal.
Szleng kifejezések Netflixes sorozatokból.
Az idiómák olyan sajátos kifejezések, melyek több szóból állnak, és ezek a szavak együtt valami mást jelentnek, mint egyébként külön-külön.
Megint hoztam nektek négy olyan angol kifejezést, melyek annyira újak, hogy még a hivatalos szótárakban sincsenek benne, de a közösségi médiában már egyre többet találkozhatunk velük. Jóllehet, a szavak, amiket szállítunk nektek egyre furcsábbak érdekesebbek, de erről nem mi tehetünk, hanem az internet, illetve inkább annak népe. 🐾 peticure (főnév) Nem pedicure (pedikűr), hanem peticure: csak egy zöngés és …
Ma egy olyan szót tanulunk meg, ami egyszerre több mindent jelenthet és számos helyzetben előfordul.
Igencsak nehéz szavakba önteni, hogy mit is mondjunk annak, akit nem rég valamilyen veszteség ért. Pláne, ha ezt egy másik nyelven kell megtennünk.
Megint hoztam nektek három olyan angol kifejezést, melyek annyira újak, hogy még a hivatalos szótárakban sincsenek benne, de a közösségi médiában már egyre többet találkozhatunk velük. F rating (főnév) Az ‘F rating’ egy olyan osztályozási fajta, melyet olyan filmeknek adnak, amit egy nő (female) írt, rendezett, esetleg fontos női szereplést láthatunk benne. The F rating was created in 2014 by Bath film …
Mivel a múltkori zenés leckénk igen népszerűre sikerült, gondoltam készítek még egyet, aminek a szövege kicsit rövidebb, így könnyebben ízeire tudtam szedni, hogy megértsük annak minden részét.
Megint hoztam nektek három olyan angol kifejezést, melyek annyira újak, hogy még a hivatalos szótárakban sincsenek benne, de a közösségi médiában már egyre többet találkozhatunk velük. instagirl (főnév) Olyan női modell, aki az Instagramon osztja meg magáról a képeit és általában sok követővel rendelkezik. „She is a very popular instagirl.” shelfie (főnév) Olyan fotó, amit általában könyvekről …
Hoztam nektek három olyan angol szót, melyek annyira újak, hogy még a szótárban sincsenek benne, de a közösségi médiában már egyre többet találkozhatunk velük. ghost driver (főnév) /’gəʊst ˌdraɪ.və/ Olyan taxi vagy Uber sofőr, aki visszataszító profilképpel kínálja szolgáltatásait, hogy az utas kénytelen legyen őt visszautasítani és ezért lemondási díjat fizetni. Ez egy népszerű csalási módszer az …
A különböző nyelvtani szerkezetek és egyéb kifejezések rövidítése nem angol sajátosság, hisz minden olyan nyelv él vele, amit beszélnek. Mivel az angolt rengetegen használják a világon, viszonylag gyorsabban terjednek az új és módosult változatok. Az alábbi leckében 10 olyan rövidítést gyűjtöttünk össze, melyek sokszor előfordulnak az élő beszédben. Gyakran találkozunk velük zeneszámokban, különböző filmekben és a közösségi …
Az alábbi leckében egy nagyon érdekes témáról fogunk beszélni: az amerikai szlengről. Megtanulunk 10 olyan kifejezést, amivel a közösségi médiában, filmekben, sorozatokban és természetesen a köznyelvben is nagyon sokat használnak az amerikaiak.
50 nagyon ‘ace’ birtish slang kifejezés.