Így tanultam meg jól idegen nyelven beszélni

Olvasd el a Tanárajánló egyik felhasználójának történetét, aki elhatározta, hogy elmeséli tapasztalatait és tanulságait a fiatalabb generációnak, hogy segítsen nekik a hasonló nehézségek leküzdésében. Az ő tapasztalata a bizonyítéka annak, hogy ha kitartóak vagyunk és hiszünk magunkban, akkor bármilyen nehézséget legyőzhetünk és elérhetjük céljainkat.

Gimnáziumban választanom kellett az olasz és a latin nyelv között. Volt egy idős angol magántanárom, és természetesen megkérdeztem. Egyértelműen a latint javasolta, mondván, az angol nyelvtan a latinra épül, és lényegesen többet profitálok hosszú távon az angollal, és még néhány nyelvvel kapcsolatban, ha a latint választom. Így is tettem. Visszatekintve, úgy érzem, igaza volt.

Az angol tanárom idővel rendesen megalapozta nyelvtani ismereteimet is ezeken az órákon. Nagyon sok nyelvi fordulatokat tanított, és a hétköznapi angolba is belekóstoltunk. Egyszóval, minden szempontból felkészített a nagybetűs Életre, legalábbis az angol nyelv szempontjából. Egy dolog azonban mégis hiányzott, mégpedig a gyakorlat, arra pedig nem lehetett magánórákon szert tenni. Nem mondom, hogy teljesen felkészületlen voltam, biztos alapokkal rendelkeztem, de amikor nagy ritkán éles helyzetbe kerültem, akkor felkészítés ide, felkészítés oda, bajban voltam.

Életem fordulópontja

Egyetemista koromban gondoltam egy nagyot és merészet, nyakamba vettem az akkori Nyugat Európát.

Egyedül mentem, így csak magamra számíthattam minden kérdésben, és ez a beszélgetésekre is vonatkozott. Tekintettel arra, hogy itt még viszonylag egyszerű dolgokat kellett elmondanom, nagy probléma nem volt, de a szövegértésem már ezekben a helyzetekben is kívánnivalót hagyott maga után.

Rómából hazafelé tartva két fiatal olasz párral utaztam együtt, és mi sem természetesebb, hogy egyre többet beszélgettünk. Meg tudtam értetni magam velük, és az adást is vettem, mégsem voltam megelégedve magammal. Meg akarták ismerni Budapestet és Magyarországot, így aztán mi sem volt természetesebb, mint hogy meghívjam őket vendégségbe, szüleim nem kis meglepetésére. Ettől kezdve aztán átmentem idegenvezetőbe, valamint szinkrontolmácsba. Sok helyre eljutottunk Budapesten, ahol folyamatosan tolmácsoltam.

1982-ben jártunk, a valuta akkor nagy kincs volt, az akkori Váci utca pedig tele volt önjelölt pénzváltókkal. Egymás után szólították meg őket. Szerettem volna, ha nálam váltanak, de félő volt az is, hogy becsapják őket. Mario volt a legmakacsabb. Mondhattam neki bármit, csak hajtogatta a magáét, miszerint értelmetlen a fölösleges óvatosság. Addig, addig mondogatta, amíg egy arab (ma úgy mondanánk, hogy arab kinézetű) pénzváltóval eltűnt egy kapualjban. Alig egy perc múlva, kezében egy hatalmas forintköteggel széles mosollyal visszatért, és mondta, hogy tessék, ennyi volt az egész. Valóban ennyi volt, nem csapták be, tovább mentünk. Néhány lépés után a zsebéhez kapott. Ellopták a pénztárcáját.

Ez alatt a néhány hét alatt többet fejlődött a szövegértésem, mint az előző öt évben. Ennyit jelent, ha az ember mélyvízbe kerül.

Minap ránéztem a Tanárajánló angol tanáraira. Nagyon sok közülük az olyan tanár, aki hosszú éveken át élt külföldön, így aztán sokan keresik őket az Angliában, Németországban vagy más országban élő magyarok közül. Nem lehet véletlen, a mindennapokban beszélt nyelv felbecsülhetetlen kincs.

Biztos nyelvtudás ide, biztos nyelvtudás oda, az ember bizony felejt, így aztán angol nyelvtudásom mára megkopott. Úgy érzem, itt az ideje az erősítésnek. A kérdés az, hogy milyen utat válasszak. Magántanárral, autodidakta módon, esetleg más úton fogjak bele ebbe az új kalandba. Ez a kérdés még eldöntendő.